Mitől fél Kende Péter? Mitől fél a Népszava? Miért beszélünk mi itt 2010 karácsonyán 1941-ről? Van ennek az összevetésnek bármi létjogosultsága?

Csakhogy világos legyen: a legrégebbi és sok mindent átélt magyar napilap mai "örökösei" arra kértük szerzőinket, hogy vegyenek részt egy olyan lapszám, egy olyan Szép Szó elkészítésében, amely kellő erővel, kellő súllyal és talán még időben emeli fel a szavát az erősödő jobboldal ellen, illetve határozottan kiáll a demokratikus értékek mellett és felhívja a társadalom figyelmét arra, hogy ami itt folyik a választások óta, az épp az ellenkező irányt mutatja: lebontja a demokratikus intézményrendszert és a totális hatalom kiépítésén munkálkodik.

Nem: a Népszava nem fél. Hanem megpróbál egy félelmetest kiáltani. És amikor ezt ideírom, már magam előtt látom a jobboldali sajtó alkalmazottainak fölényes mosolyát. Mosolyognak azon, hogy mire lehet képes manapság egy Népszava, és mosolyognak azon, hogy mi féltjük a mai kormánytól a demokráciát. Szerintük ugyanis így jó, ahogy van; nem haragszom rájuk, a pillanatnyi haszonélvezet elveszi az éleslátásukat. Mit az éleslátást: a látásukat. Vagy az is lehetséges, jobb csukva tartani a szemüket. Abból nem lehet baj. Úgy nem jutnak eszükbe olyan gondolatok, mint Kende Péternek. Könnyebb azt mondani, hogy Kende Péter képzeleg. Hogy Kende Péter hivatásos ellendrukker. Hogy Kende Péter komcsi.

Mi mindannyian komcsik vagyunk, akik féltjük a demokráciánkat. Féltjük azt a rendszerváltást, amely a maga tökéletlenségében persze, de legalább szabad gondolkodást és szabad sajtót hozott el számunkra. Az elmúlt két évtized a jobboldali kormányok idején sem korlátozta és talán nem is akarta korlátozni a sajtót. Sőt, a hajdan volt komcsik még azt is fontosnak tartották, hogy megmentsenek jobboldali sajtóműhelyeket a tönkremeneteltől. Horn Gyula kormánya nem engedte, hogy a Magyar Nemzet kapui bezárjanak, odarendelte mellé a Postabankot. A Postabank pénzét. Mert nem akarta, hogy eltűnjön az, amit még egy erőtlen piac nem képes eltartani. Nem akarta, hogy a pénzhiány miatt egy fontosnak tartott gondolat, egy fontosnak tartott gondolkodásmód eltűnjön. És a baloldalon serénykedő kollégák sem akarták, hogy kollégáik munkanélkülivé váljanak. Ma azok a kollégák, akik akkor megmenekültek attól, hogy utcára kerüljenek, azt látnák legszívesebben, ha mi itt a baloldalon elkotródnánk, úgy ahogy vagyunk. Boldogok lennének, ha nem lenne többé Népszava. Boldogok lennének, ha azoknak, akik ebbe a Népszavába írnak, nem jutna többé felület. Ha a centrális erőtér - ahova ők furakodnak - kicentrifugázna minden olyan gondolatot, ami nem fér bele az ő mai világképükbe. Abba a világképbe, amelyet a Vezér megkövetel. Abba a világképbe, amely épp ellentétes az eddig vallottakkal, az eddig, vagy korábban is vallottakkal, hogy virágozzék száz virág. Nem: itt nincs szükség a különböző színekre, a különböző illatokra. Ma Magyarországnak egy színre van szüksége. És ami ezt meg akarja akadályozni, ami ez ellen emel szót, annak nincs helye a társadalomban.

Ezért is beszélünk többek között 1941-ről. Igaz: ma nincs fasizmus. Igaz: ma nincs idegen uralom felettünk. És nem is lesz. Hát akkor meg miről beszélünk? Milyen jogon hasonlítjuk össze az európai uniós Magyarországot egy hadban álló, zsidó törvényekkel terhelt Magyarországgal?

Nem, igazuk van: ebben az összefüggésben több, mint eltúlzott egy világháborús időszakot idehozni a 21. század elejére. Ebben az országban nem lesz, nem lehet soha többé nyilas uralom, nem lesz és nem lehet idegen hatalom. De lehet, még az uniós tagság ellenére is, féldemokrácia, vagy ahogy Tamás Gáspár Miklós fogalmazott: féldiktatúra. És ebből a szempontból nagyon is jogos az összevetés. Másként ebből a szempontból nagyon is fontos, hogy felemeljük a szavunkat.
Azt is tudom persze, hogy ma még halk ez a kiáltás. Inkább így fogalmazok: mi kiáltásnak szánjuk, de suttogásnak hallik. Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy egyre többen lesznek, akik meghallják ezt a suttogást is. Egyre többen lesznek, akik rádöbbennek: nem arra adták 2010 tavaszán a voksukat, hogy egy párt központosított hatalmat hozzon létre. Nem arra adták a szavazatukat, hogy a szembeszegülőket, a más véleményen lévőket eltüntessék a térképről, ellehetetlenítsék őket. A mai módszerek persze nem az ötvenes évek módszerei; nem mindenben az ötvenes évek módszerei. Vegyes a technika. Megmaradt a kriminalizálás; sikkasztásból hűtlen kezelés lett, az ÁVH-ból ügyészség. Új módszer a pénz megvonása, a levegő elvétele. A látszólag demokratikus ügyintézés. Törvényjavaslat, parlament, szavazás és kész, vége. Nincs pénz költségvetési tanácsra, nincs olyan tudományos műhelyekre, amelyek nem a mi dicsőségünket zengik, nincs szükség alternatív gondolkodást is elfogadó iskolákra. Minden és mindenkit az uralmunk alá kell hajtani. Aki erre nem hajlandó, annak kiszárítjuk a környezetét. Nem feltétlenül kerül börtönbe, előzetes letartóztatásba, oda csak a kiválasztottak kerülnek - megvan azoknak a listája - , hanem csak ellehetetlenítjük őket, nemlétezővé tesszük.

Mi létezni akarunk. És így vagy úgy létezni is fogunk. A Népszava idei karácsonyi száma nem a történelem számára készült. Mint ahogy az 1941-es sem. Abból sajnos történelem lett. Most még volna lehetőség, hogy közösen megakadályozzuk e lapszám történelmivé válását.

Abban persze nem hiszek, hogy a hatalom, ha erre kellő késztetést és törvényi felhatalmazást érez, képes az önkorlátozásra. Láthatjuk: erre ez a mai hatalom nem képes. Erre csak mi kényszeríthetjük. Ha egyre többen vagyunk és egyre erősebb a hangunk. Igen, hisszük: téved ez a mostani túlerő, ha azt hiszi, hogy ez most már mindig így marad. Legalább is az általuk belátható ideig. A nyilvánosságot nem lehet teljesen megfojtani. Kende Péter szavával: lehet a népet butítani, lehet azt hinni, úgy nincs ellenfelünk, de pénzt nem lehet hazudni az emberek zsebébe és előbb-utóbb szabadságot sem lehet hazudni. És hiába rendezkedik be ez a hatalom évtizedekre, hiába hiszi magát leválthatatlannak, nem az. Hiába szabja át úgy a törvényeket, hogy érinthetetlen legyen, lesz megoldás ennek a felszámolására. És lesz erő, amely ezt felszámolja. Lehet, hogy most még nem látszik, de holnap, holnapután látszani fog. Holnap, holnapután a suttogásból kiáltás lesz, az elégedetlenkedő, izolált csoportokból tömeg, a gyenge kézből erős kar.
Nem lesz történelmi szám a mai Népszavából. A mai hatalomnak nincs már annyi ideje.